Míra blogja

Ma megyek vissza a doktor bácsihoz, és holnaptól már előreláthatólag ismét bölcsiben töltöm napjaim jó részét. És ennek felettébb örülök.
A hétvégén Laci bácsiztam, ő csinálja nálunk a kandallót. Anyával voltam sétálni, motoroztam is, és kutyáztam is. Három napig Nonci kutyája, Málna is nálunk lesz, mert elutaztak. Az éjszakákat szépen végigalszom, most éjszaka volt csak egy kis sírás, közben pedig azt mondogattam: Anya, ne sírjál! Lehet, hogy álmodtam valamit? Apa át is vitt magukhoz.
Anyát már így várom haza: „Szia bogaram, szia babám!” ( Ő szokta ezt mondani nekem, most már én mondom neki). És ha megkérdezi, hogy mi vagyok én, már mondom is: Anya nyuszikája.
Naponta hívom a telefonomon a mamát, Vikit és Regit:”Szia! Igen-igen, aha!” Szóval elbeszélgetek magamban velük.
A hétvégi ebédnél megdicsértem a mama főztjét:” Nagyon finom a leves”. Ezt azelőtt még soha nem mondtam semmire. Egyszóval csak dumálok, és dumálok, és élvezem.
Amiket tudok énekelni: Töröm, töröm a mákot, Bújj, bújj, zöld ág, Boci, boci, tarka, Hull a pelyhes, Kiskarácsony, nagykarácsony, a többi most nem ugrik be. És van még valami, amit Anya nem ért, de nem is ismeri. Azt a bölcsiben tanultam.
És ami a mamának vagyok: „Ajany csijjaga, gyöngyöm-böngyöje”