Míra blogja

Még mindig beteg vagyok. Most már antibiotikumot is kapok, és addig semmi bölcsi. Pedig már nagyon hiányzik. Jelenleg a mama van velem itthon, ő is beteg lett, sőt, Anya is beteg lett ismét. De jól elvagyok, egyfolytában dumálok, be nem áll a szám. A múltkor kipróbáltuk, hogy Anya elszámol hangosan húszig, és én addig csendben maradok. Először hallani sem akartam az ötletről, de végül kibírtam. Utána pedig nem mertem megszólalni, már Apa szólt, hogy megszólalhatok végre. Tegnap Anya mellett aludtam, este 10-kor még a sötét szobában kavartam, és végül sikerült is egy nagyot esnem. Nagyon megütöttem magam, és sírtam. Aztán Anya mesélt kicsit, majd elaludtam. Imádok focizni, memóriakártyázni (amit már simán összepárosítok), gyöngyöt fűzni, és gyurmázni. Tízig magamtól elszámolok, meg tudom különböztetni a színeket: piros, sárga, kék, zöld, barna, rózsaszín, narancssárga.

Apa és én:
- Nem, dédihez nem! (mikor bementem a dédi szobájába, majd kijöttem)
-Nem kell odamenned, babám, ez csak egy opció.
-Oció neeeeem!
-Dönthetsz, hogy bemész oda, vagy sem.
-Dönthetsz neeeem!

Nagy nevetés, és azóta minden nap hallom, hogy opció, mert mindig ez a reakcióm rá, és ez nagyon tetszik a szüleimnek.

Mama tegnap este mondja:
- Anya nemsokára már hazaér, Mira.
-Hája isztennek.

És nagyon tudok hízelegni, Anya új csizmájára mondtam is: Nagyon szép.
És rendszeresen szoktam mondani nekik: Mija szejet.

Már 6-7 szavas mondatokban beszélek, nagyon szépen ragozok, és szépen kifejezem magam.