Míra blogja

Anya, Nonci, Andris és én
Az ifjú pár
Papa és én

Benéztünk, ideje volt. A napok csak úgy telnek, egyre több időt igénylek, és odafigyelést. Bár most Anyának könnyebb a dolga, mert Apa is itthon van. A melegebb napokon sokat fürdök a medencében, a hűvösebbeket pedig játékkal töltjük. Nagy kedvenceim lettek a könyvek, már nagyon sok mindent meg tudok mutatni, a szavak elejét pedig mondom is. A Pont, pont vesszőcskét magamon mutatom és mondom is: PO, PO, VE. Három kiskutyát már el is vittek, még kettő van nálunk. Voltam a napokban a Margitszigeten is, végigszagoltam az összes virágot. A hétvégén esküvőn voltunk, Apa egyik unokatestvére nősült Kazincbarcikán. Ott is aludtunk, én már 11-kor húztam a lóbőrt a szobában. Apáék sűrűn rám néztek azért, de nem volt gond. Táncoltam is, most Lilike nélkül, mert ő még nem ugrálhat az agyrázkódása miatt. De ott volt a papa, Anya, Apa és a rokonság többi tagja is, úgyhogy táncpartnerben nem volt hiány. És ismerkedtem sok velem egykorú személlyel is. Papának pedig megfájdult a karja, azt hitte, izomgörcs. Ma derült ki, hogy leszakadt a bicepsze, úgyhogy most viszi Apa kórházba, műtik, majd 3 hónap kényszerpihenő következik. Anya is esett egy nagyot, másnap a kollégium (ott aludtunk)folyosóján a zuhanyzó előtt. Vizes volt a padló, ő pedig cipelte le a sok cuccot az autóhoz, akkor zakózott. Én nagyon megijedtem, elkezdtem visítani. És beigazolódott Anya sejtése: Apa volt a tettes, mert ha ő zuhanyzik, ott semmi nem marad szárazon, de még a környéken sem. Neki is fáj most a karja.

Igen, ez az átka annak, ha nem írunk gyakran a blogba: nem jut eszünkbe semmi, annyira rég volt. E frappáns megállapítással zárnánk is e bejegyzést.